Nem szülői értekezleten, nem fogadóórán, még csak nem is nyílt napon betoppanó, általában passzív szerepet vállaló és játszó felnőttekről van szó, hanem egy olyan kezdeményezésről, melyre éppen ők várják a gimnáziumban tanuló gyermekeiket, pedagógusokat, szülőtársaikat.

A szülői partnerség nem könnyű „műfaj”, a szervezetiség az egyik legnehezebb feladat. A Városmajori Gimnáziumban is évek óta próbáljuk az együttműködést a lehető legfontosabb területeken működtetni, s ennek egyik kiemelkedő és látható megvalósulása a legutóbbi programunk.

Általában is elmondható, hogy a szülő-iskola kapcsolatban a diákok korának emelkedésével (kamaszkor és sajátosságai) egyre nehezebb belelátni, információhoz jutni, vagy akár belépni a középiskolák életébe. Néha a tanár-diák viszony – és ez szerencsés dolog – akár meghatározóbb lehet egy pálya választásában, a tantárgy vagy műveltségterület megszeretésében, mint az otthoni beszélgetések, a családi pályatörténetek. Nehéz viszont távolabb látni, mint a konkrét pontszámok és jegyek alapján jónak tartott tárgyakkal való választás „kényszere” a felsőoktatási intézmény kijelölésében, s a valódi munka, a hivatás, vagy akár egy munkahely jellegének elképzelése csak ritkán válik kritériummá az intézmény-, és szakválasztásban. Erről osztályfőnöki órán, szaktárgyi órákon vagy jó esetben szakköri-, tábori foglalkozásokon nyílik lehetőség, de a pedagógusnak tudatosan és bizony magából sugározva lehet a leglelkesebb diákokat egy-egy terület felé orientálni.
Szülői tapasztalatokról beszélgetve jutottunk a kérdések, hiányosságok megválaszolása céljával arra az ötletre, hogy kilépve az osztálytermek, kevés számú osztályfőnöki órák világából, olyan programot indítsunk a Városmajori Gimnáziumban, melyben házhoz visszük (hozzuk) a családi asztal beszélgetéseit, egyszerre, egy helyre, ahol egymástól kérdezve, tanulva és tudásunkat átadva terítjük ki évtizedes szakmai, tanulási, munkahelyi tapasztalatainkat, meglátásainkat.
A Szülői közösség 2007 első projektjeként a diákok pályaválasztását igyekezett támogatni az Iránytű a pályák tengerén című rendezvénysorozat megszervezésével és lebonyolításával. Fontosnak tartjuk, hogy a sokszínű tudással, munkahelyi tapasztalattal rendelkező közösségünk bemutathassa és interaktívan támogathassa nem csak a diákok felsőoktatási intézmény-választását, hanem a valódi pálya, hivatás, vagy éppen az életen át tartó tanulás irányát. Erre nem csak a közvetlenül választás előtt álló végzős diákokat, hanem az előző évfolyamot, sőt a fakultációk irányát kérdező tizedikeseket is vártuk.
A két részre osztott program egy általános, a felsőoktatás és pályaválasztás kapcsolódását, az intézményi és tanulmányi szintek átjárhatóságát, a tanárképzés újdonságait, az interdiszciplináris területek sokféleségét, a választás stratégiai kérdéseit, valamint egy szakma-orientált szekciós délutánt tartalmazott. A rendezvényt szinte teljes egészében a szülői közösségből alakult csapat szervezte és koordinálta, az iskolavezetés és az osztályfőnöki közösség rendszeres tájékoztatásával – rendezési segítségnyújtásával.

Az első fórumunkra (jan. 18. délután) olyan kiváló szakembereket sikerült meghívnunk, akik jelenleg a felsőoktatásban dolgoznak, és a legközelebbi alakítói és információs forrásai a bonyolultnak tűnő, de mindenképpen új rendszernek. Valamennyien gyakorló szülők is (és nem csak a Városmajori Gimnáziumban), tehát közvetlenül is értik és érzik ezek fontosságát. Csak gondolatok erejéig megemlíteném, hogy vendégeink előadásaikban mely témákat emelték ki. dr Mikonya György habil. egyetemi docens, oktatási dékánhelyettes, Pedagógia és Pszichológia Kar, ELTE általánosságban a pályaválasztás szakmai és emberi tervezését, mindkettőben a kiegyensúlyozott szellemi, testi és lelki fejlesztés fontosságát fogalmazta meg, és példaként a hajóács orosz cárevicset hozta fel – neveléstörténészi szakmájából. A tanárképzés meglehetősen bonyolult a kétszintű képzésben, a fő-, és kisebb szakok megválasztása komoly döntés már az első évre is. Szülői szemmel – tapasztalattal (ezt a ma végzős középiskolások még nem láthatják) itt nagyon kényes kérdés, hogy öt év múlva hol tart majd a közoktatás szakmai-tartalmi reformja, vagyis az egy fő-szakos tanárok a jelenleg még szaktárgyi rendszerben tanító iskolákban megtalálhtatják-e kisebb (minor) szakjukkal a kötelező óraszámot, vagy eleve utazó tanárságra kell készülniük…
Dr. Kárpáti Andrea, az ELTE, TTK Multimédiapedagógiai és Oktatástechnológiai Központ vezetője, egyetemi tanár a hagyományokkal rendelkező, stabil és sokszínű egyetemek előnyeiről, az alap-, és mester képzés felépítéséről, és az egyes mester szakokra történő bejutás többféle! alapszakos megközelítéséről beszélt, és biztatta a diákokat, hogy ne a bizonytalanságot lássák a sokszínű rendszerben, hanem a választás lehetőségének szabadságát, ami viszont annak felelősségével is jár. Ezt az alapszak idején végzett szakmai-tanulmányi munka, az egyetemi tudományos kapcsolatok kialakítása, és ezek révén a mesterszintre jutás nagyobb esélyében látja.
Dr. Gáti József kancellár, BMF a műszaki pályák fontosságáról, a főiskola és a mesterképzés átjárhatóságáról tájékoztatta a diákokat, és kiemelte, hogy az intézmények inftrastruktúrája is döntési szempont lehet, amikor a tanulási környzetet vizsgáljuk.
Dr. Pléh Csaba egyetemi tanár, pszichológus, BME, az MTA tagja kifejezetten biztatta a diákokat, hogy menjenek el a választható egyetemekre, nézzék meg hol, kik, hogyan tanítanak, milyen a könyvtár és a számítógép ellátottság, a hallgatókkal foglalkozó tanárok az egy főre jutó tanárszámból már kikövetkeztethetők, és hogy a különböző médiában megjelenő rangsorokat óvatosan, de fontos kérdéskörök alapján vizsgálják, fogadják csak el.
A fórum a diákok, szülők, tanárok kérdéseivel folytatódott: ösztöndíjak, tandíj/fejlesztési részhozzájárulás – ez utóbbi bizony gondot fog okozni, szülő és diák is kérdezte, átjárhatóság, és hasonló témákkal.

A második esemény (jan. 29. délután-este) a szakmaterületek sajátosságait mutatta be. Tizenegy területet választottunk kínálatként (pl. nemzetközi kapcsolatok – nemzetbiztonság, műszaki pályák, jogi területek, művészetek és kultúra, egészségügy, természettudományok, civil szektor és közigazgatás, kommunikáció és média, közgazdasági területek stb.)
A blokkok és szekciók óránként újra indultak, hogy több helyre bejussanak az érdeklődő diákok. Ezekről előzetesen az iskola aulájában elhelyezett dossziék, majd a honlap és aznap óriásplakátok tájékoztatták a betérőket, és regisztrációval is próbálkoztunk, de ez inkább az igényfelméréshez jelentett segítséget.
A témánként meghívott (vagy ajánlkozó) felnőttek, egyetemista diákok skálája meglehetősen széles volt, és mindannyiukat szívesen felsorolnám, de „hely híján” csak néhányukat: Kőrösi Csaba a Külügyminisztérium főosztályvezetője, dr. Bogdányi Katalin gyermekorvos, neonatológus, klinikus, dr. Grád András jogász, pszichológus, Kiss György matematikus, Eleőd Ákos építész, Petrányi Zsolt a Műcsarnok igazgatója, Kis János biológus - SZIE AOTK, Lakatos Ilona ötödéves építőmérnök hallgató, dr Hajós Dezső szociológus, marketing szakértő, összesen kb. negyvenen. Fotóművész, rádiós szerkesztő, gyakorló orvos, emberi jogi bíró, tanár, közigazgatási szakember, nonprofit szakértő, közgazdászok… Tanári–pedagógus szekciót külön nem indítottunk, reméltük, hogy a résztvevő tanárok saját műveltségterületükön bekapcsolódnak az egyetemi alapszakok fölé vállalható tanári képesítési – kimeneti lehetőségek ismertetésébe.
A témavezetőknek nem az volt a feladatuk, hogy a legokosabbak legyenek az adott szakmacsoporton belül, hanem a beszélgető partnerek bemutatkozása, a résztvevők szerint a szakmára jellemző legfontosabb vonások, problémák, követelmények, kompetenciák ismertetése, jellemző vagy éppen érdekes személyes élmények megosztásának moderálása. Ugyanakkor legfontosabb feladatuk volt annak szem előtt tartása, hogy a diákok a főszereplők, kérdéseikkel, érdeklődésükkel. Tanulság, hogy legközelebb szeretnénk minél több olyan végzős egyetemi hallgatót is meghívni, akik a tanulás folyamatának egésze, a munkahely keresése és megtalálása szempontjából látják a felvételi és az azóta eltelt idő meglepetéseit, nehézségeit, sikereit. Ők még hitelesebben tudják korosztályuk felé közvetíteni a rájuk váró első éveket, míg a szülők, meghívott ismerősök a pályákra belépő fiatalok esélyeit, problémáit, a szükséges feltételek és a „munkaerőpiac által elvárt” tudást, viselkedést, kompetenciákat ismertethetik.

Érdekes és sokakat vonzó egyszeri beszélgetést tartott a pályamódosítás - vállalkozás kompetencia alapú megközelítéséről Kafka Márta humánerőforrás fejlesztő és pszichopedagógus, mely bizony a felnőtteknek is hasznos meglátásokat jelenthetne.
A közvetlenül a pályaválasztás és önismeretről szóló csoportos, illetve a személyes tanácsadási blokk iránt kiemelkedő érdeklődést tapasztaltunk. Ezeket felkészült és önkéntes pszichiáter, tanácsadó, pszichológus szülők tartották dr. Hada Zsuzsanna pszichiáter-kommunikációs és vezetői tanácsadó(lelkes szülőtársunk) vezetésével. Már most látható, hogy a kiscsoportos és főleg egyéni tanácsadást, beszélgetést folytatnunk kell, más időpontokban, akár többször is vállalva, hiszen az igény erre igen nagy. Szeretnénk az e kérdéssel foglalkozó szervezetek információit, elérhetőségeit is összegyűjteni, hogy aktívan keresve is segítséget kaphassanak a tanácstalanok, vagy akár a túl magabiztosak is.

Harmadik lépcsőként szeretnénk az érdeklődő és tovább érdeklődő diákoknak felajánlani munkahelyünk vagy szakmai gyakorló terepünk közvetlen bemutatását, továbbá annak lehetőségét is, hogy tarthassák velünk a kapcsolatot, keressenek meg minket később is kérdéseikkel. Vendégeink felajánlása alapján már szervezik a csoportot az Operaházba, parlamenti ülés-látogatásra, bankba, és egyetemi kurzusok látogatására…
A pályaválasztási projektünk fontos célja a diákokon kívül a tanárok tájékozottságának növelése, a közös kommunikáció megteremtésének lehetősége, hiszen többen évtizedekkel az egyetem elvégzése után esetleg nem rendelkeznek olyan közvetlen szakmai tapasztalattal, kapcsolatokkal, melyek naprakészen segíthetik munkájukat a diákok pályaorientációjában.
Iskolai viszonyaink
A közoktatás intézményeiben az oktatási-nevelési kudarcot tükröző tanulóval, diákkal kapcsolatban problémáival belépő szülő gyakran találkozik olyan pedagógussal, akinek az adott probléma ugyancsak sajátja. A szülői értekezletek egyoldalú tájékoztató jellege, vagy éppen a hangos, kevésbé a probléma megoldását kereső, sokkal inkább az azt felvető szülők vitái gyakran a negatív, a szembenállást erősítő érzésekkel hatják át a kommunikációt. Így elég nehéz akár segítséget kérni, akár azt felajánlani kisebb vagy nagyobb iskolai közösségben. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy a nyitottságot és elfogadást segítő saját szervezésű projektjeinkkel olyan elismertséget és jó szándékot szerezzünk irányunkban pedagógusi és vezetői szinten, mely lehetővé teszi, hogy a számunkra fontos problémákat, hiányosságokat megfelelően visszajelezhessük, és azokra konstruktív megoldást találjunk vagy találtassunk. Hiszen a gyerekekről, gyerekeinkről van szó!

Mit tanulunk mi, szülők?
A szervezési feladatok intenzív és állandó tanulást igényelnek tőlünk, szülőktől is. Nehéz a kapcsolattartás, nem könnyű felkutatni, megismerni saját közösségünket, adatvédelmi kérdések miatt különleges feladatot jelent egy-egy osztályban kideríteni, felmérni, hogy a szülők közül ki mit tanult, milyen szakmában dolgozik. Azon túl a teljes szervezés és lebonyolítás önkéntes, a munkát család mellett végezzük. A feladatok csoportosítása, a felelősök és kivitelezők kiválasztása, felajánlkozása a szervezeti fejlődés bizony minden nehézségét tükrözik. Vannak, akik e projektek kapcsán kezdték először használni az internet-adta levelezési lehetőséget, alaposan megnőttek az otthoni telefonszámlák. Az esti órák találkozói, vitái, megbeszélései idején nem minden asztalra került meleg vacsora, viszont megismertünk kedves és lelkes társakat, egyéni sorsokat és a legkülönfélébb pályákat, kiderültek régi iskolai kapcsolatok, közös ismerősök, megoszthattuk egymással a gyerekeinkkel esetleg nehéznek vagy kétségesnek tűnő kérdéseinket, tapasztalatainkat, s új barátokra leltünk a közösen végzett és egymás által elismert munkánkban.

Szülői közösséget szervezni, összetartani, működtetni izgalmas, újszerű, de nagyon nehéz feladat. Szinte virtuális térben mozogva lehet csak kommunikálni (fiatalabb korban az iskola előtt beszélgető szülők, a kistestvért tologató bevásárlók találkozása ennek könnyebb, informális háttere volt), egy munkahely szervezettsége és fizikai helyiségei helyett a telefon, a levél, az internet a legkönnyebben alkalmazható gyors csatornák. Az önkéntesség pedig nagy kihívás a szervezet-, és vezetéselméletet hivatali környezetben tanuló és alkalmazó felnőtteknek is, az emberileg és szakmájában sokszínű közösség csak kitartó és pozitív hozzáállással, munkával tehető azzá.

Sem iskolaközi, sem települési de országos szinten nincs elég, vagy ki sem alakult együttműködés a szülők, szülői szervezetek között. A hivatalosan elismert néhány országos szervezet még kevés közvetlen kapcsolatot ápol az egyes iskolák közösségeivel, és ez szintén nagyon nehéz kérdés. Mint említettem, az önkéntesség a legtöbb erőt, időt a helyi munkához biztosítja – ha tudja -, arra jut a legkevesebb, ahogyan meg lehetne osztani. A projekt alapon bonyolított program – melyet igazi problémára, hiányosságra kezdtünk szervezni - olyan alapot biztosíthat a szülő és iskola együttműködésében, mely a pedagógusok és diákok bizalmát megszerezve közös problémamegoldás, a minőségirányítás valódi partneri megvalósításával folytatódhat olyan résztvevők között, akik már ismerik egymást…

Budapest, 2007. október 14.

Pirityi Katalin
közgazdász, pedagógus, a VMG szülői közösségének vezetője